Összefoglalt anyag:
Szendrei Ádám - SzuperÉn - Ötödik fejezet
https://tudastarklub.hu/szuperen/
Ha tetszik az összefoglaló, vedd meg a könyvet, mert további érdekes részleteket tudhatsz meg belőle!
A SZUPERÉN
Az eddigi útmutatás során boldog életet élhetünk. Ha szeretnénk, ennél is tovább mehetünk, és a képességeinket és erősségeinket mások segítésére is használhatjuk. Erre nem kényszeríthet minket senki és bármikor meggondolhatjuk magunkat.
Előfordulhat, hogy a célunk és kezdeményezésünk egyszer túlnő rajtunk. Ahhoz, hogy nagy eredményeket érjünk el, hatástöbbszörözőket tudunk használni, rendszereket tudunk kialakítani. Mindezt pedig tehetjük kitörő örömmel, ha arra gondolunk, hogy ez is a célunk elérésében segít minket.
Mi a Te NAGY Miérted?
Amikor befektetőket keres egy vállalkozás, érdemes arról beszélnie, hogy mik az értékei, mi a jövőképe és hogyan szeretné a termékével jobbá tenni a világot. Másképp mondva a lelkesedés mértéke kulcsfontosságú.
Ahhoz, hogy igazi hőssé váljunk, meg kell tanulnunk mások érdekeit is figyelembe venni, sőt olykor a saját érdekeink elé helyezni.
Olyan célt nevezhetünk küldetésnek, melynek középpontjában egy nemes ügy áll. A vásárlók egyre gyakrabban kötődnek a cégekhez érzelmi alapon, melynek a hátterében a cég küldetése áll. (Pl. Apple: új szintre emelni a design-t és a technológiát.) Az egyéni küldetésnek nem kell világméretűnek lennie, de ha erős a küldetéstudatunk, az hatalmas motivációt ad.
Ilyen küldetést, hivatást találni nem könnyű. Talán időről időre újra keresni is kell. Viszont olyan célt ad az életünknek, amellyel olyan útra lépünk, amit eleve nagyon élvezzük.
Kapcsolódó irodalom: Simon Sinek: Kezdj a Miérttel!
Megbocsátás és elfogadás
Ha valaki sikeres az életben, az sokakkal kapcsolatba kerül. Lesznek, akik nem kedvelik. Esetleg elítélik anélkül, hogy igazán ismernék. Ez a veszély mindenkit fenyeget, aki egy ügy szolgálatába áll. Sokszor a támadás mögött, ahogy a negatív érzelmek mögött általában, egy félelem áll. Felfoghatjuk segélykiáltásnak, amikor ilyen gonoszságot tapasztalunk. Nagyon fontos, hogy képesek legyünk megbocsátani, hiszen ha haragot tartunk, az valójában nem segít semmit, viszont mérgez minket belülről. Ha erre képesek vagyunk, meg tudunk könnyebbülni.
Az emelő alapelve
Ha nagy hatást szeretnénk elérni, akkor szükségünk lesz olyan eszközre, ami a saját erőfeszítéseink hatását felerősíti. Ez történhet egy szervezeten keresztül, vagy támogatók meggyőzésével, illetve a pénz jó kezelésével. Számítanak az egyéni készségek is, az az, hogy mi magunk mire vagyunk képesek, és az is, hogy milyen hatástöbbszörözőt használunk. Mindkettőt érdemes fejleszteni. Ezek egymással kombinálva fejtik ki a hatásukat: nem összeadódnak, hanem összeszorzódnak. A fizikában hasonló a forgatónyomaték, aminek az értéke erő (egyéni készség) szorozva az erőkarral (hatástöbbszöröző). Azaz, ha háromszor jobbak az egyéni képességeink és közben háromszor hatékonyabb lett a hatástöbbszöröző is, akkor kilencszeres hatást érünk el.
Egyéni készségek
Meggyőzési képesség
Ezen a készségen keresztül jól be lehet mutatni az egyéni készségek és a hatástöbbszörözők viszonyát. Ha egy előadó 10 emberből nem csak 5-öt, hanem 7-et tud meggyőzni, az nem tűnik nagy különbségnek. De ha pl. kap lehetőséget TED előadást tartani és így elér 10000 embert, akkor már nagyobb a különbség. Ráadásul a közösségi médiában is többen fogják megosztani az előadását, ami további különbséghez vezet.
A meggyőzési képesség egyik fontos eleme, hogy a gondolatainkat mások számára is világosan és vonzóan tudjuk átadni. Másrészt, épp azért, hogy az elsőt jól csináljuk, jó hallgatóságnak kell lennünk. Figyelni kell és megérteni a másikat, hagyni, hogy beszéljen, és az ő szemszögéből mutatni meg az elképzelésünk nagyszerűségét.
Empátia, érzelmi intelligencia
Manapság egy jó vezető nem parancsokkal irányt, hanem empatikus és megértő, azaz érzelmileg intelligensen vezet.
Az érzelmi intelligencia (röviden: EQ) annak a képessége, hogy megtanuld felismerni magadban és másokban az érzelmeket, és a képesség, hogy ezt a tudatosságot használva irányíts az viselkedésed és a kapcsolataidat.
Kutatások bizonyítják, hogy az egyéni és a csapatszintű sikerhez is hatalmas mértékben hozzájárul az EQ. A hatástöbbszörözéshez legtöbb esetben szükség van más emberekre is, ezért szakmailag hiába kiváló az egyén (akár, mint vezető, akár mint beosztott), az áttörő eredményekhez csapatmunkára lesz szükség, amihez az EQ négy eleme fog kelleni:
- Saját érzelmek megértése
- Saját érzelmek menedzselése
- Mások érzelmeinek megértése
- Mások érzelmeinek menedzselése
Vízió és példamutatás
Fontos, hogy a jövőképünket jól kommunikáljuk. Ha így teszünk, sokan fognak figyelni ránk. Éppen ezért az is fontos, hogy a cselekedeteink is tükrözzék a törekvésünket, különben hiteltelenné válunk. Ha hibázunk, el kell ismerni, felelősséget kell vállalni, és ha lehet, jóvá kell tenni. Bizalmat kell szavazni másoknak és el kell várni, hogy ők is bízzanak bennünk.
Szervezettség, menedzsment
Mit csinál egy jó vezető? Először megbecsüli a munkához szükséges időt, pénzt, és erőforrás igényt. Felvázol egy ütemtervet, egyeztet a vezetőséggel, kiosztja a feladatokat és ellenőrzi a haladást. Ötleteket ad olyan területeken, amikhez ért, és nem szól bele abba, amikhez nem ért. Rendszeresen érdeklődik a kollégák hogyléte felől és rászánja az idejét az emberekre, ha szükségük van rá. Továbbá teljes felelősséget vállal az általa felvázolt ütemtervre, nem hárít a beosztottakra akkor sem, ha ők is hozzájárultak a határidő elmulasztásához. Ilyen esetekre inkább tartalék időt számol. Odafigyel, hogy a csapathoz megfelelő emberek tartozzanak és emberien bánik mindenkivel.
Hatástöbbszöröző eszközök
Javulhatunk akármennyit a saját munkavégzésünkben, a magunk által elért eredmény korlátos lesz. Ha nagy hatást szeretnénk elérni, akkor új módszerek és megoldások után kell kutatnunk.
Rendszerek, folyamatok
Rendszer alatt nem kell bonyolult dologra gondolni. Mindannyiunk életében előfordulnak olyan feladatok amiket újra és újra meg kell oldani. A megoldási folyamatot érdemes leírni, valamint sablonokkal vagy más eszközökkel előkészíteni az újabb eset megoldását. Ezeket a leírásokat tökéletesíteni lehet, ha meg van osztva egy csapattal. A feladatok játékosítása sokat könnyít a megoldásokon, ahogyan az is, ha személyre szabhatóak.
Kommunikáció és oktatás
Az oktatás az egyik leglátványosabb hatástöbbszöröző, mert amikor oktatsz, a te tudásod megmarad. Sőt, ha 50 embernek 4%-kal javítod a munkatempóját, akkor két embernyi munkaerőt hoztál létre. Az ismétlődő oktatásokat is célszerű automatizálni írásos, videós anyag vagy hanganyag formájában.
Más emberek munkája
Ahhoz, hogy mindig olyan dologgal tölthesd az időd, amivel nagy értéket teremtesz, érdemes kiszervezned azokat cselekvéseket, amikkel kisebb értéket teremtesz. Főleg a kevésbé kreatív és kevésbé magas szaktudást igénylő munkákat könnyű kiszervezni. Továbbá előny, ha jól dokumentált a folyamat, amit végre kell hajtani.
Pénz, mint erőforrás
Habár a küldetésünket nem a pénzért csináljuk, a pénz áramlását a saját hatásunk többszörözésére használhatjuk. Például, ha a vállalkozásunk nagyobb profitot termel egy óra alatt, mint a takarító órabére, akkor megéri kiszervezni a takarítást.
Sokan azt gondolják hogy pénz = órabér * ledolgozott óra. Ez csak akkor igaz, ha munkavállalók vagyunk. Ha vállalkozunk, akkor pénz = érték * mennyiség * gyakoriság. Az az minél gyakrabban, minél nagyobb mértékű, minél értékesebb problémát tudunk megoldani, az emberek annál többet hajlandóak fizetni nekünk.
Ha angolt akarsz tanítani, ne te magad adj angol órákat, mert akkor a saját időd korlátoz. Többszörözd meg a hatást azzal, hogy inkább online kurzust készítesz!
Pozitív társadalmi tettek (CSR)
Küldetésünk középpontjában másoknak való segítség áll. Ha közben pénzt vagy pozíciót szerzünk, azt felhasználhatjuk arra, hogy még intenzívebben segítsünk. A társadalmi felelősség vállalás lehetőséget az arra, hogy a világot jobb helyként hagyjuk itt, mint ahogy találtuk.
Milyen a SzuperÉn állapot?
A szuper én állapotban egyesek a siker miatt, mások az emberi oldal miatt fognak csodálni. Sok emberre hatással lehetünk. Sokaknak segíthetünk és cserébe méltó fizetségünket is megkapjuk.
Így zárul a kör: felébredtél a kultúrbörtön fogságában, majd elindultál, hogy megismerd önmagad és megmentsd a világot. Végül a tetteid visszahatnak a kultúrbörtönben élő más emberekre, és ezáltal megváltoztatod az ő valóságukat is. Lesznek, akik a te hatásodra ébrednek fel és lépnek majd a nyomdokodba, vagy találják meg a saját küldetésüket. Lesznek, akik folytatják a hétköznapi életüket, de közben hálával tekintenek majd rád, amiért könnyebbé tetted a mindennapjaikat.
Feladat
Írj le három szokást, amivel gyakorlatba ülteted az értékrendedet, vagy amivel példát tudsz mutatni másoknak!
Összefoglalt anyag:
Szendrei Ádám - SzuperÉn - Ötödik fejezet
https://tudastarklub.hu/szuperen/
Ha tetszett az összefoglaló, vedd meg a könyvet, mert további érdekes részleteket tudhatsz meg belőle!